Szabadszállás, Stand-up comedy est 2010. március 13.

2010.03.13

Rygus beszámolója az estről:

Ismét nagy izgalommal vártam az előadás kezdetét. Klubtársaink érkeztek meg leghamarabb, így ők élvezhették azt a privilégiumot, hogy részükre a legmegfelelőbb helyet elfoglalják. Mint utólag kiderült, nagyon jól tették, mivel telt ház várta az előadókat.

Rövid felkonf után Kiss Ádám lépett először színpadra, hogy az alaphangulatot megadja az estnek. Ezután Aranyosi Péter egy remek, szemet szárazon nem hagyó stand upját hallgathattuk végig, majd egy rövid szünet következett.

Szünet után ismét Ádámé volt a színpad, ahol lakótársairól, barátairól és a vele történt dolgokról mesélt nekünk. Szünni nem akaró tapsvihar után tudtunk elindulni az étterem felé. Mivel most csak helyünk volt foglalva, így egy kicsit lassabb kiszolgálást követően jutottunk hozzá vacsoránkhoz, melynek íze feledtette velünk a várakozást.

Ismét kitett magáért a Zöld Ász Vendéglő, ezúton szeretném megköszönni a tulajdonosának és a személyzetnek. Vacsora után beszélgetés következett, ahol lefektettük a RMK majális alapjait, erről majd még küldök információt.

Szeretném még megköszönni a klub tagjainak, hogy eljöttek és persze nem utolsó sorban kiváló segítőimnek az estet, név szerint feleségemnek, Boginak, lányomnak, Lucának, sógoromnak, Jánosnak. Köszönet illeti még a Közösségi ház vezetőjét és alkalmazottait, a vendéglő tuljdonosát és személyzetét az est gördülékeny és zökkenőmentes lebonyolításáért.

Üdv: Rygus

Résztvevők:

Brummpapa +1, +1

Fszabolcs_GT +0, +1

Kene80 +1

Rygus +1, +1

szocsikriszti +0, +1

Vizizsi +3

Kopi +1