A monacói úgy véli, mivel eddig is együtt dolgoztak a Xavi Marcos helyét átvevő Bryan Bozzival, már a hétvégi imolai F1-es futamon száz százalékot fognak nyújtani.
A Miamiban aratott győzelme ellenére úgy érzi a brit F1-es pilóta, hogy még többet kell előrelépniük, hogy rendszeresen felvehessék a harcot a Ferrarival és a Red Bull-lal.
A Haas eltiltás küszöbén lévő pilótájának nem tetszenek a szabályok és a büntetőpontok rendszere sem. A dán tudja: valószínűleg változtatnia kell a vezetésén.
Nem árulta el, mely F1-es istállókról volt szó, de a thai-brit pilóta hangsúlyozta: hisz a Williams projektjében és James Vowlesban, ezért döntött a hosszabbítás mellett.
Sajtóértesülések szerint az FIA készen áll szigorúbban szankcionálni azokat az F1-es pilótákat, akik ismétlődő módon pályalevágással tartják meg a pozíciójukat.
Először tett egyértelmű utalást arra, hogy kiköthet egy másik F1-es csapatnál a Red Bulltól távozó tervezőguru. Roger Penske-vel és Bernie Ecclestone-nal is beszélt.
Karun Chandhok, korábbi F1-es versenyző véleménye szerint kulcsfontosságú hétvége vár a mezőnyre Imolában, ahol kiderülhet, hogy a riválisok mekkora kihívás elé állítják a Red Bullt 2024 hátralévő részében.
Enyhülhet az FIA és F1 közötti feszültség: sajtóértesülések szerint elsősorban a Concorde-egyezmény miatt tárgyalt a két vezér, de a konstruktív egyeztetés másra is kiterjedt.
Bár tudja, hogy még fejlődniük kell hozzá, hogy folyamatosan harcban legyenek az F1-es elsőségekért, a McLaren pilótája biztos benne, hogy jönnek még sikerek.
Helmut Marko tisztázta tréfásnak szánt megjegyzését és leszögezte, hogy Newey szerinte a Ferrarihoz tart – mint mondta, a legenda távozik, de öröksége megmarad.
Mindössze ötször fordult elő az F1 történetében, hogy egy versenyzőt eltiltott a szövetség – ebből három is 1994-ben, és az ötből háromszor későbbi bajnokok jártak így.